Egy félelem mind felett

Korábbi cikkeimben már írtam az új medicinában – általam – feltárt új összefüggésekről: a biologikus mátrix megnyilvánulásáról, valamint a csíralemezek viselkedéséről az energia áramlásának függvényében. Most a “holografikus biologika” egy újabb összefüggéséről olvashatsz, melyben kifejtem – még mindig a biologika, az új medicina tükrében – az egyes konfliktustípusok egymásra épülő strukturáját. Látni fogod: valamennyi félelmünk a halálfélelemben gyökerezik, és mind a négy alapkonfliktus visszavezethető rá. Ha még nem tetted, érdemes elolvasnod a fentebb hivatkozott két cikkemet, ebben a mostaniban ugyanis építek a korábban már leírtakra, ha pedig már olvastad őket, akkor sem árt az ismétlés, segíti a megértést és a megszerzett tudás elmélyítését. A későbbiekben írok majd arról is, hogyan jutottam idén májusban, júniusban ezekre a felismerésekre, ám addig is, szeretném, ha az új ismeretek minél több új medicina iránt érdeklődőhöz eljutnának – főként azokhoz, akik már jól ismerik a bio-logikus folyamatokat.

Mielőtt belevágnék a levezetésbe, ejtsünk néhány szót az azonosulásról. Az egyén, aki különbséget tesz önmaga és a külvilág között és a világot különálló egységek összességének tekinti, időről időre azonosul a külvilággal. Előfordult már Veled, hogy belefeledkeztél kedvenc időtöltésedbe? Érezted már úgy, hogy akit – vagy amit – megszerettél, olyan, mintha a lényed része lenne – és mégis különálló létezőként tekintettél rá? Az ember azonosul, azaz belefeledkezik a külvilágba… enélkül ugyanis nem létezne számára semmi, ami önmagán kívüli.

Amikor a biologikában konfliktusokról beszélünk, a veszély egyaránt fenyegetheti az egyént, közvetlenül, illetve az azonosulás tárgyát, személyét. Agyunk nem tesz különbséget önmagunk és azonosulásaink között – ugyanúgy, ahogy valós és elképzelt életesemények között sem. Feledkezz bele a citrom gondolatába – máris beindul a nyálelválasztásod. Ennyire egyszerű. Mi történhet akkor, ha a halál gondolatába feledkezel bele?

Ismételjük át a múltkorit. A belső és az ősi középső csíralemez származású szöveteknél a befelé áramló energia elakadását, egyidejűleg a kifelé áramló energia túlsúlyát jelenti – és így a kifelé türemkedő energia miatt sejtszaporulatot tapasztalunk. Az új középső és a külső csíralemez származású szöveteknél éppen fordítva – a kifelé áramló energia akad el, így a befelé áramló energia kerül túlsúlyba – ezzel szövetcsökkenést idézve elő. Ebből az új nézőpontból vizsgáljuk meg az egyes konfliktustípusok – valamint a válság – “halál-származását”.

I. FALAT KONFLIKTUSOK – MEGSEMMISÜLÉS (HALÁL)
Ezek a konfliktusok állnak a legközelebb a haláltól való rettegéshez, hiszen a fizikai (tovább)létezést közvetlenül fenyegető, ellehetetlenítő élethelyzetekről, a legalapvetőbb szükségletek kielégülésének veszélyeztetéséről van szó, az egyén biztosra veszi a halál bekövetkezését. Ez lehet az egyén saját megsemmisülése, vagy azé, akivel, amivel azonosult. Megnyilvánulása a tüdő mirigyes szöveténél a legnyilvánvalóbb: halál+halál kombináció, az egyén nemlétezése a levegő nemlétezése miatt. Az egyes kombinációkról az alapok elsajátítása után lesz szó.

II. TÁMADÁS-SÉRÜLÉS FÉLELEM – KISZOLGÁLTATOTTSÁG
Az egyén nem lehet biztos a halálban, és ha be is következik, akkor sem azonnal – de mint egy lehetséges kimenetellel, ha nem is tudatosan, számol. Ebben az esetben is az egyén közvetlen, fizikai létét – vagy a fizikai világ egy részével való azonosulását, gyakori esetben közvetlen hozzátartozóit – fenyegeti a hosszabb távon kilátásba kerülő megsemmisülés lehetősége. A kívülről érkező veszély elhárítására ebben és az előző esetben is kézenfekvő megoldás a Természettől a beáramló energia blokkolása és a kiáramló energia általi távoltartás.

III. ÖNBECSÜLÉS LETÖRÉSEK – MEGHASONLÁS
Az energia áramlás megváltozásával párhuzamosan egy igen érdekes csavarnak lehetünk a tanúi. Ahogy a sérülés-félelmi konfliktusoknál, itt is a középső csíralemez reagál, azonban nem sejtszaporulattal, hanem szövetcsökkenéssel. Ugyanúgy sérülés-félelmi konfliktusról van szó, de itt nem az egyén, hanem az általa – önmagának és másoknak – projektált énképet fenyegeti sérülés, illetve, hosszú távon akár megsemmisülés. Ide tartozik mindaz, amint az egyén ÉN-ként definiál és a külvilág felé láttat, az önmagáról alkotott projekció.

IV. ELHATÁROLÓDÁS, ELVÁLASZTÁS – ELKÜLÖNÜLÉS
A kapcsolódásnak akkor van jelentősége, ha az ember nem tekinti magát egynek a külvilággal: EGYségérzés helyett az azonosulás érzése jelenik meg. Ha a kapcsolódás megszűnik – vagy akár a nem kívánt kapcsolódás bekövetkezik – az egyén úgy érzi, meghalt egy része. Fontos, hogy valójában az énkép egy, a kapcsolódásba projektált részének biztosra vett megsemmisüléséről van szó, hiszen fizikai szinten nem definiálja ÉN-ként a kapcsolódás tárgyát vagy személyét. Ahogy a II. és III. típus tükörpárba állítható, úgy a IV. az I. tükörképe.

V. VÁLSÁG – AVAGY AZ ÁLLANDÓSÁG HALÁLA
Az új medicinában (még) nem tekintik az alapkonfliktusnak a válságot. A válság az állandóság halála, amely abból fakad, hogy az élet folyamatos körforgásban van: az egyének interakciói miatt az egyes egyensúlyi helyzetek rövid ideig tartanak. Ha az egyén képtelen alkalmazkodni az új egyensúlyi helyzethez saját – korábban megfelelő – hozzáállása megváltoztatásával, passzív-agresszív viselkedésformát tanúsít a status quo megőrzése érdekében, a megváltozott környezeti feltételek között a léte előbb vagy utóbb megkérdőjeleződik. A válság a fenti négy típustól eltérő modellt mutat, mivel egyetlen csíralemezhez sem kötődik kizárólagosan.

Elképzelhető, hogy elegendő lenne a halál kérdését rendbe tenni magunkban ahhoz, hogy dominóként dőljenek le további konfliktusaink, félelmeink, fóbiáink? Lehet, hogy semmi mással nem kellene foglalkoznunk, csak a halálfélelem mibenlétének megértésével, ami elengedhetetlen a megszűnéséhez? Cikáznak a kérdések…

…egyet azonban biztosan állíthatok. Amikor az elmúlt bejegyzésekben fejtegetett felismerésekre szert tettem, minden korábbinál mélyebbre merültem legnagyobb félelmünk, a halálfélelem megértésében. Mintha minden találkozás a halállal magában hordozná az élettel – és annak legmélyebb összefüggéseivel – való találkozást.